A fenti címmel a Fidesz székesfehérvári önkormányzati frakciójának vezetője, Molnár Tamás tett közzé sajtóközleményt, miután egy eseményre szóló meghívó körlevelére válaszolva a levelezőlista egyik tagja minősíthetetlen hangnemben vállalhatatlan antiszemita kijelentéseket tett a város polgármesterét és családját is támadva. Íme, a frakcióvezető közleménye:
A Fejér Szövetség október 13-án több tucat címre küldött meghívót egy történelmi konferenciára. A meghívottak közül egy személy a legdurvább, abszolút vállalhatatlan antiszemita kirohanást intézte írásban, Cser-Palkovics András polgármestert és családját is megtámadva.
Feleslegesnek érzem szó szerint idézni az illető szövegét, ugyanis azt annak írója minden fehérvári sajtóterméknek is elküldte. Megtalálják tehát a postafiókjukban.
A Fejér Szövetség, mely körül ezek szerint vállaltan antiszemita, rasszista emberek vannak, Juhász László és a Válasz nevű politikai szervezet választási partnere, állandó támogatója. Juhász képviselő úr és a Válasz azonban egyelőre úgy tesz, mintha mi sem történt volna, mintha nem 39 különböző címre lett volna szétküldve a szervezet körüli antiszemitizmus bizonyítéka.
A székesfehérvári Fidesz-frakció és minden jóérzésű városi polgár nevében nyomatékosan felszólítom Juhász Lászlót és a Válasz jelölő szervezetet, valamint a Fejér Szövetséget, hogy tisztázzák: némaságuk egyetértést vagy csak hanyagságot fejez ki?
Mindkét esetben el kell gondolkodni azon, hogy Székesfehérvár közéletében, pláne a közgyűlésben helye van-e a némaságnak ilyen ügyekben! A mi meggyőződésünk az, hogy nincs!
Az antiszemitizmus és a rasszizmus nyolc évtizeddel ezelőtt kimondhatatlan szenvedést okozott ebben a városban is, tehát ezeket semmilyen formában, soha nem fogjuk elfogadni! Mindaddig, amíg Juhász László, a Válasz, és a mögötte álló szervezetek egyértelműen nem határolódnak el ettől az ocsmányságtól és nem kérnek bocsánatot, lehetetlennek tartjuk mind vele, mind a jelölő szervezetével való bármiféle együttműködést, és az együttműködés kizárására tisztelettel felkérjük a Fidesz vármegyei közgyűlési frakcióját is.
Tisztelettel:
Molnár Tamás
frakcióvezető Fidesz Székesfehérvár
önkormányzati képviselő Székesfehérvár 4. választókerület