Három év híján fél évszázada adták át Székesfehérváron az ország harmadik vidéki műjégpályáját, ami akkoriban hatalmas dolog volt. Nem elfeledve a hőskort, ma újra izgatott embertömeg állt sorba a város legújabb – elsődlegesen jeges – létesítményének pénztárainál, hogy minél előbb bebiztosítsa jegyét az Alba Aréna hivatalos nyitányára, az áprilisban esedékes két magyar-norvég válogatott jégkorong mérkőzésre, majd körbejárja a minden igényt kielégítő multifunkciós létesítményt, amire még szombaton is egész nap lehetőség lesz. A nyílt nap első óráiban jelen volt dr. Cser-Palkovics András polgármester, Vargha Tamás országgyűlési képviselő, miniszterhelyettes, akik Volán hokisainak elnöke, Gál Péter Pál társaságában csatlakoztak az „arénatúrához”.

Alba Arena open2

Az Alba Arénához érve már a meghirdetett 14.00 órai nyitás előtt megtelt a parkolók jelentős része, néhány perccel később a csarnok előterébe lépve pedig már azt tapasztalhattuk, hogy minden pénztárnál tömött sorokban mintegy 1000-15000 sportbarát állt sorba a nagy nyitány első meccsére. Nagyon régen lehetett ekkora érdeklődést tapasztalni egy sportesemény és létesítmény kapcsán. Ez is jelzi, hogy komoly igény van erre a szép, nemzetközi színvonalú arénára.

Alba Arena open3 CserPA

Dr. Cser-Palkovics András polgármester is örömét fejezte ki a fokozott érdeklődést tapasztalva. „Úgy látom, hogy nem csak én vártam azt, hogy az Alba Aréna elkészüljön és átadásra kerüljön, hanem nagyon soka ember. Rendkívül soka vannak a csarnoktérben és nézik, térképezik fel az új létesítményét, közösségi terét a városnak, és bizony kígyózó sorok vannak a pénztáraknál is, akik már az április 19-én esedékes megnyitó ünnepségre, és az azt követő, majd a másnapi nyitó mérkőzésekre szeretnének jegyet váltani. Ez mindenképp azt mutatja, hogy nagy a várakozás, és bízom benne, hogy ez a nagy várakozás nem csak a megnyitó idejére, hanem hosszú távra, hosszú-hosszú évekre jellemző lesz.

Alba Arena open7

Az biztos, hogy a csarnokot elsődlegesen használó jégkorong csapatunk mindent megtesz ezért a kiemelt és folyamatos érdeklődését, hiszen éppen ma este is egy sorsdöntő mérkőzést vív Grazban, ahol győzelme esetén bebiztosítja 2, helyét az ICEHL alapszakaszában, ami egyben garantálja, hogy az első Volán mérkőzések ebben az új arénában Bajnokok Ligája találkozók legyenek majd az ősz elején.

Alba Arena open4

Azt már most tudjuk, hogy a magyar válogatott is többször és rendszeresen vissza fog térni ide, és azt is, hogy egyéb sport- és közösségi eseményekre, koncertekre is sor fog kerülni ebben a gyönyörű arénában, ami nagyon tetszik az embereknek. Amióta ma megérkeztem ide, sokakkal beszéltem, és egyöntetűen pozitívak a jelzések a csarnokot illetően, ugyanakkor azt is sokan megjegyezték, hogy nagyon hosszú a sor a pénztáraknál. Itt is kérek türelmet, megértést mindenkitől.

Alba Arena open9

Az volt a szándék azzal, hogy nem azonnal nyitottuk meg az online értékesítést, hogy először azok juthassanak belépőkhöz, akik a jégkorong meccsekre jártak, járnak csapatunknak szurkolni évek óta, akiknek alapvetően köszönhető az, hogy ez a csarnok itt megépülhetett, azok itt helyben meg tudják venni ma és holnap a jegyeket, majd jöhessenek a többiek, akár már online is, ha marad jegy. Ebben nem vagyok biztos, hogy így lesz, hallva az első 1-2 óra értékesítési adatait, bízom abban, hogy a nyitány két válogatott mérkőzése telt házas esemény lesz. 

Alba Arena open8

Májusban már szeretnénk koncerteket is tartani itt, reményeim szerint hamarosan ezeket is bejelenthetjük, majd várhatóan augusztusban lesznek felkészülési jégkorong mérkőzések, szeptemberben pedig startol az új idény, remélhetőleg közte Bajnokok Ligája összecsapásokkal is. Úgyhogy, hajrá, Volán, ma este, majd a rájátszásban is!”

Alba Arena open5

A városvezető reményeihez és öröméhez csatlakozott Székesfehérvár országgyűlési képviselője, Vargha Tamás honvédelmi miniszterhelyettes is. „Fantasztikus és szívet melengető, hogy ilyen sokan eljöttek a nyílt napra és együtt örülhetünk annak, hogy elkészült az új multifunkcionális csarnok. Kívülről is olyan impozáns épület, ami olyan jelképe lehet Székesfehérvárnak, mint Sidney-nek az operaház. Ha meglátja majd valaki az Alba Aréna sziluettjét, akkor remélem azt fogja majd gondolni, hogy Székesfehérvár, ahova mindenképpen el kell menni. Kiemelte, hogy nagyon sok fejlesztést hozott az elmúlt években a Modern Városok Program Fehérvárnak, aminek az Alba Aréna talán a leglátványosabb, legkiemelkedőbb része.”

Alba Arena open6

Az egyre nagyobb számban érkező érdeklődőhöz csatlakozva, a hokisok elnöke, Gál Péter Pál társaságában dr. Cser-Palkovics András és Vargha Tamás is körbejárta a létesítményt, sőt a csapat öltözőjében még egy rögtönzött „taktikai” értekezletet is tartottak. A részletek nem ismertek, az azonban biztos, hogy ez egy abszolút győztes taktika, amit majd a „ház” üzemeltetése során az illetékesek, a küzdőtéren pedig a sportolók hasznosíthatnak.

(Media24, fotó: Mátay Balázs