Elkészült az új közvilágítás és a teljes járdafelújítás a székesfehérvári Gyümölcs utcában, a Munkácsy Mihály Általános Iskola mellett. Ezen a szakaszon korábban egyáltalán nem voltak lámpatestek, így a mostani beruházás kiemelten fontos volt a beláthatóság és a közbiztonság szempontjából egyaránt. Minderről helyszíni sajtótájékoztatón számoltak be.

A Gyümölcs utca Munkácsy Iskola melletti szakaszán korábban hiányzott a közvilágítás, ez tette szükségessé a hálózat bővítését. Önkormányzati forrásból idén júniusban elkezdődött és határidő előtt be is fejeződött a beruházás. A mintegy 150 méteres szakaszon hat új oszlopot telepítettek modern, energiatakarékos LED lámpatestekkel, majd a lég- és földkábelek elhelyezése miatt felbontott járdát teljes szélességben újraaszfaltozták.

Utfeluj Gyumolcs2

Szabó Bakos Györgyné önkormányzati képviselő arról számolt be, hogy a lakók már régóta várták a fejlesztést, amit a COVID-járvány okozta költségvetési helyzet miatt évekre el kellett halasztani. Most volt lehetőség arra, hogy a város Önkormányzata saját forrásból megvalósítsa a 13 millió forint értékű beruházást. „Nagyon hiányzott itt a közvilágítás, és szerencsére már van normál költségvetésünk, amibe ez a munka is belefért!” – hangsúlyozta Szabó Bakos Györgyné, aki szeptember 30-ával befejezi önkormányzati képviselői munkáját. Utóda, Lehrner Zsolt kiemelte, a vadonatúj közvilágítás a láthatóság mellett szolgálja a közbiztonságot és esztétikai szempontból is fontos.

A minimális energiafogyasztású, új lámpatestek bevilágítják a járdát, a közutat és részben a Munkácsy Iskola udvarát is.

(ÖKK – Havasi Tímea, fotó: Bácskai Gergely)