A doni tragédiára, a vörös hadsereg urivi áttörés néven ismert döntő offenzívája megindításának napjára – melynek következtében legalább százezer honfitársunk vesztette életét – emlékezve 82. évfordulóján avatták újra a pákozdi Mészeg-hegyen 1993-ban felállított, s az elmúlt évben felújított Don-kanyar Emlékkápolnát. A hideg, metsző szél ellenére sokan tartották fontosnak, hogy az emlékezés lobogó tüze mellett, a gyönyörűen felújított kápolnánál leróják kegyeletüket a hősök előtt.
„Miután egy vihar megtépázta, most itt áll újraépítve, és állni fog, mert mint ahogy 1993-ban felépült, úgy most is hittel, a szívekben épült újjá!” – emlékeztette a megjelenteket a tisztelgő ünnepség nyitányaként Bobory Zoltán költő, író, a Doni Bajtársi és Kegyeleti Szövetség tiszteletbeli elnöke. Az emlékkápolna megálmodója köszönetet mondott mindazoknak, akik adakozással segítették a nemes ügyet. Név szerint említette Vargha Tamás miniszterhelyettest, aki kitartóan támogatta és bátorította az újjáépítést szervezőket, valamint Berdó Gábort, a Doni Bajtársi és Kegyeleti Szövetség elnökét, aki szívvel-lélekkel állt ki a fontos ügy mellett.
A szép számú megemlékezőt ezt követően – a szervezők, azaz a Doni Bajtársi és Kegyeleti Szövetség, a Katonai Emlékpark Pákozd Nemzeti Emlékhely és az emléktüzet biztosító 457. számú Prohászka Ottokár Cserkészcsapat nevében – Berdó Gábor köszöntötte. „A mai napon 29. alkalommal emlékezünk a kápolnánál a magyar hadtörténelem legnagyobb tragédiájára. 82 évvel ezelőtt a reggeli órákban indult meg a magyar királyi 2. honvéd hadsereg ellen a vörös hadsereg támadása, amelyet az urivi áttörés néven jegyeztek be a magyar hadtörténet fekete könyvébe. A magyar katonák embertelen körülmények között, távol a hazától, hősiesen teljesítették kötelességüket.” – idézte fel a tragédiát az elnök, aki szubjektív visszatekintést adott arról az útról, amelynek eredményeként 1993-ban átadhatták a Don-kanyar Emlékkápolnát, amely az elmúlt évtizedekben szent helye lett a katonai hagyományőrzésnek. Szólt arról, hogy Serfőző Simon Feledésből az emlékmű című versével indult minden, amit a költő 1988-ban Székesfehérváron mondott el, s amelyet követően Bobory Zoltánban megfogalmazódott a szándék, hogy el kell menni a messzi Oroszországba és a tragédia helyszínén fejet hajtani a katonahősök emléke előtt. A másik elhatározás pedig az emlékhely megteremtése volt: párját ritkító társadalmi összefogás eredményeként 1993-ban átadhatták a mára Nemzeti Emlékhely státusszal is bíró emlékkápolnát.
„Számtalan magyar család érintett a tragédiában, és őrzik az áldozatok emlékét mind a mai napig. Irányukban meglévő adósságunkat csak az emlékük ébren tartásával és a megfelelő tisztelet lerovásával törleszthetjük. És kimondjuk az évtizedekig kimondhatatlant, hogy a háborúba sodródott ország katonái saját hazájukért harcoltak. Nem hősnek születtek, de hősökké váltak!” – jelentette ki Vargha Tamás miniszterhelyettes, aki szerint ma is példaértékű a bátorságuk, kitartásuk, hűségük katonai esküjükhöz és a hazáért való önfeláldozásuk. „Meg kell értenünk, hogy mit üzen a Don-kanyar a jelenkor és a jövő generációi számára. És ez az üzenet nem más, mint az a történelmi tanulság, hogy minden nemzet viseli tetteinek, vagy éppen a tettei hiányának vagy sodródásának következményeit is. Éppen ezért az egész magyar nemzet feladata, sőt kötelessége megvalósítani és megőrizni a nemzeti önrendelkezést. Még egy kis szuverenitást sem adhatunk fel, mert csak így biztosíthatjuk hazánk békéjét és biztonságát. És mert csak így lehetünk méltók a doni hősök áldozatához.” – fogalmazott Vargha Tamás.
„A múltat végképp eltörölni – adták ki a jelszót kommunista, marxista ideológusok, vezetők, és ezt az üzenetet fogalmazzák meg és harsogják ma is neomarxista utódaik. Mindent rossznak kiáltani és bűnösnek tekinteni, amit eleink megéltek, alkottak, amiben hittek. Céljuk a nemzet, a nemzetek történelmi múltjának átírása, a megtartó, éltető ősi gyökerek kitépése, a kereszténység kiirtása.” – jelentette ki Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, aki szerint mindezek ellen egy módon lehet és persze kell is védekezni: „Ha minden nemzetben és közösségben gondolkodó ember teszi a maga felelősségteljes dolgát. Így felemeli a szavát és a nemzet érdekében cselekszik a közszereplő. Neveli és valódi szabadságra oktatja a fiatalokat a tanító és a tanár. A szülő és a nagyszülő mesél és beszél a múltról a gyermekeknek. Egyházaink a felnövekvő korosztályoknak megtanítják, miként különböztessék meg a jót a rossztól, az igazat a bűntől. Ennek a történelmi felelősségtudatnak, a nemzet és a hősök iránti szeretetnek köszönhetjük, hogy itt állhatunk a doni emlékkápolnánál.”
Spányi Antal megyés püspök pedig arról beszélt, hogy a megújult kápolna emlékeztet és figyelmeztet bennünket. Emlékeztet a hősök áldozatára, arra a szenvedésre, amellyel ők igazolták hitüket, magyarságukat, elkötelezettségüket. Figyelmeztet bennünket arra, hogy az emlékezés az egyik kötelességünk, a másik pedig, hogy a helytállást nekünk is szívünkbe kell fogadni, nekünk is élnünk kell abban az erkölcsi erősségben, amelyben a katonák annak idején helyt álltak.
Elsőként Spányi Antal megyés püspök, majd a történelmi egyházak képviselői áldották meg a gyönyörűen felújított kápolnát, majd fellobbant a doni hősök előtt tisztelgő emléktűz. A megemlékezés koszorúzással zárult, amelyen – mások mellett – Székesfehérvár képviseletében Róth Péter és Horváth Miklós Csaba alpolgármester helyezte el a megemlékezés koszorúját.
(ÖKK / Media24, fotó: Mátay Balázs)
