November 25-én, Katalin neve napján Székesfehérvár nagy ünnepet tart. Megemlékeznek Kati néniről, a kacsafertályos kofáról, akinek belvárosi szobra ma a legkedveltebb találkozóhely és szerencsepont. Orrát arany színre simogatták a járókelők, névrokonai pedig bulit csapnak minden évben a tiszteletére – és persze az összes Katalin, Kata, Kati, Katika és Katácska tiszteletére.

Kati néni a királyok városában, királyok, királynők, hercegek és püspökök történelmi legendái mellett is képes volt kivívni az őt megillető helyet a város szívében és emlékezetében. A város régvolt nagy, nyüzsgő, színes és illatos piacának meghatározó piaci kofája volt, kacsa- és libafertályát máig emlegetik a vásárlók. Molnár Imréné Boda Katalin Székesfehérvár Felsőváros városrészéből indult útnak minden piaci napon jellegzetes faszerkezetű, nagy kerekű kocsijával, melyben időnként megrakott kosár, zsíros bödön és egyéb áruféleségek utaztak. Fején ott volt az elmaradhatatlan fejkendő, épp úgy, ahogy ő is elmaradhatatlan része volt a fehérvári piaci forgatagnak. Még 93 éves korában is árusított, a mai fehérváriak jól emlékeznek rá.

A jelenlegi piac helyén ma már bevásárlóközpont áll, melyben azonban továbbra is helyet kap a friss környékbeli terményeket kínáló piac. Innen nem messze, a belvárosi Liszt Ferenc utcában Kati néni azonban továbbra is sétál: alakját, mint a megfagyott időt, Kocsis Balázs szobrászművész ugyanis szoborba öntötte, mindennapi kísérő kocsijával együtt.

A fertályos asszony szobránál minden november 25-én 17 órakor összegyűlnek a Katalinok, s ünnepelnek: népzenével, tánccal, köszöntőkkel, kóstolóval várja az ünneplőket a város, valamint a Fehérvári Polgárok Egyesülete és a Hagyományos Piacokért Egyesület.