Zsúfolásig telt a Csók István Képtár fogadószintje szombat délután, a Szent István Király Múzeum történetét az annak gyűjteményi tárgyain keresztül bemutató kiállítás megnyitóján. Valóban szokatlan és páratlan tárlatról van szó, hiszen olyan múzeumi tárgyak „beszélgetnek” egymással – és persze a látogatókkal is –, amelyek jelentős részét még a múzeumba járók sem láthatták soha.
„Egy ilyen gazdag történelemmel rendelkező intézmény nagyon sok üzenetet, érteket tartogat önmagában is. Beszélhetnék arról, hogy ma a Szent István Király Múzeum az ország egyik legnagyobb tárgygyűjteményével rendelkezik és az egyik legjelentősebb vidéki múzeum, de szólhatnék a falak között zajló tudományos munkáról, vagy a múzeum jeles személyiségeiről, karizmatikus, múzeumépítő igazgatóiról is. Ám amikor arra keressük a választ, mi az, ami összetartja mindezt, akkor egyrészt a közönségre kell gondolnunk, másrészt a közösségre. Annak idején a város jeles polgárainak közössége alapította a múzeumot, s ezen a különleges napon is egy közösséget emelnék ki: az egykori és jelenlegi kollégákat. Hiszen róluk szól ez a mai nap, azokról, akik szívükben hordozzák ezt a múzeumot, s akik nélkül ma nem lenne Szent István Király Múzeum.” – összegzett az Egy múzeum tekintete – A Szent István Király Múzeum első 150 éve, “…a közönség használatára…” című kiállítás megnyitóján Pokrovenszki Krisztián. A múzeum főigazgatója köszönetét fejezte ki a kiállítás kurátorának, Izinger Katalinnak a hatalmas munkáért, s egyúttal hozzátette, rajta keresztül a teljes csapatnak jár az elismerés.
„Vajon lenne-e a mai világban 140 olyan – erre anyagi lehetőséggel egyébként rendelkező – ember, aki megalapítana egy múzeumot? Annak idején, 150 évvel ezelőtt voltak ilyen személyiségek, s köszönettel tartozunk nekik, akiknek hála, ma az ország egyik legnagyobb múzeumának másfél évszázadát ünnepelhetjük. Azt kívánom Székesfehérvárnak, hogy mindig legyenek olyan emberek, közösségek, akik vállalják a létesítését és a fenntartását egy-egy kulturális intézménynek.” – fogalmazott köszöntőjében dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere. Hozzátette, ezt a kiállítást nem ma, a megnyitón lesz igazán jó megnézni, hanem vissza kell jönni, amikor kicsit kevesebben lesznek, s amikor van lehetőség elmélyülni a sok kis csodában, a rengeteg érdekességben. A város polgármestere egyetlen adatot említett: több mint 11 millió 200 ezer látogató jelent meg eddig a múzeum különböző kiállításain, rendezvényein. Köszöntőjének zárásaként a városvezető elismerő oklevelet adott át Pokrovenszki Krisztiánnak, a múzeum főigazgatójának.
„A múzeum alapja a gyűjtemény, hiszen a műtárgyainktól leszünk muzeális intézmény, nem pedig egy sima kiállítóhely vagy rendezvénycsarnok. A múzeum tárgyait megismerni időbe, olykor nem csak évekbe, hanem évtizedekbe telik. Nem véletlen tehát, hogy az itt hosszú évtizedek óta dolgozó kollégák tudták azt a munkát elvégezni, ami egy ilyen, 150 évet átölelő intézménytörténeti kiállításhoz elengedhetetlen.” – emelte ki Izinger Katalin, a tárlat kurátora, aki a tárgyak mögött húzódó emberi történetekre hívta fel a megjelentek figyelmét. Tulajdonképpen egy asszociációs játék során kialakult tárlat segítségével vezetik végig a látogatókat az elmúlt 150 éven. „Az volt a szándékunk, hogy a múzeumhoz tartozó különböző gyűjtemények párbeszédbe kerüljenek egymással. Ez nem is volt olyan nehéz, hiszen a gyűjtemények kurátorai jól ismerek a tárgyakat, így az egyes fogalmakhoz, műtárgyakhoz mindenkinek volt a saját gyűjteményéhez kapcsolódó ötlete, illetve tárgya. Magunk sem gondoltuk, hogy a teljesen különböző korból és gyűjteményből származó tárgyak sokszor milyen érdekes párbeszédbe kerülnek egy-egy vitrinben!” – idézte fel a kiállítás létrehozásának szakaszát a kurátor.
A megjelenteket Hatházi Gábor régész is köszöntötte, aki a gyermekek fejlődéséhez hasonlította a múzeum fejlődését: a csecsemőkor 1873-tól 1910-ig tart, ezt követően az iskolás évek Marosi Arnoldhoz köthetők 1910 és 1938 között, amikor a Nemzeti Emlékhely is megvalósult. Egy nagyon rövid ideig Weöres Sándor is igazgatta a múzeumot, ám az igazi felnőtté váláshoz Fitz Jenő 1985-ig tartó igazgatói munkásságára volt szükség. A múzeum ekkorra már kétszáz fős csúcsintézménnyé, illetve a modern magyar képzőművészet zarándokhelyévé vált. A rendszerváltást követő időszak nem volt egyszerű Kovács Péter, Fülöp Gyula, Demeter Zsófia, majd Kulcsár Mihály számára, miközben egy felgyorsult világban, egy dinamikusan változó „szabadidőpiacon” kell talpon maradni, ám mégis: mára az ország egyik legjelentősebb, nemzetközi szintem is ismert intézménye a Szent István Király Múzeum.
A Csók István Képtár földszintjén a betérők egy humoros animációs film segítségével ismerhetik meg a kiállítás origójának számító kőbalta történetét, de itt kapott helyet az a digitális emlékkönyv is, amelybe az elmúlt hetven év legérdekesebb, leghumorosabb, olykor legkritikusabb bejegyzései kerültek. Ugyancsak a földszinten ismerhetjük meg egy digitális kartotékszekrény fiókjait kihúzva a múzeum nagyjainak történetét. A tárlaton közel ezer digitalizált fotót nézhetünk meg a 150 évből, s 18 fogalom köré „rendezve” ismerkedhetünk a múzeum hatalmas gyűjteményének talán legérdekesebb darabjaival. A tárlat „végállomásaként” pedig egy „tárgybeszéd” szobába jutunk, ahol a már említett kőbalta, a múzeum első, leltárba került tárgya látható egy plexiüveg alatt, s kerül interakcióba az itt kiállított mintegy 150 műtárggyal.
A kiállításra mindenkit szeretettel vár a múzeum, a tárlat 2025. június 29-ig megtekinthető, hétfőtől vasárnapig, 10 és 18 óra között.
(ÖKK, fotó: Simon Erika)
