A Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban ünnepelte 25 éves fennállását szombaton a Székesfehérvári Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat. Székesfehérvár Önkormányzata és közössége nevében dr. Cser-Palkovics András mondott köszönetet a szervezet tagjainak elkötelezettségéért és a lengyel-magyar kapcsolatok ápolásáért. A jeles eseményen Andrzej Straszewski, a Klub Polonia elnöke tevékenysége elismeréseként átvette a Lengyel Köztársaság Érdemrendjének tisztikeresztjét.
A Székesfehérvári Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat 1998-ban, a Klub Polonia kezdeményezésére jött létre Lengyel Kisebbségi Önkormányzat néven azzal a céllal, hogy a tagok közösen tegyenek az identitásuk megőrzéséért és a lengyel-magyar kapcsolatok erősítéséért. A szervezet az elmúlt negyed század alatt hatékony, elkötelezett és eredményes munkát végzett az itt élő lengyelek és a régióban élő szimpatizánsok körében egyaránt.
Az Önkormányzat és a Klub Polonia tagjai sokat segítettek a Fejér Vármegyei Önkormányzatnak és Opole Vajdaságnak, valamint Székesfehérvár és Opole testvérvárosoknak a kapcsolataik kialakításában, az együttműködés erősítésében és fejlesztésében. Mindez nem lett volna sikeres a tagok áldozatkész, önkéntesen végzett munkája nélkül – hangzott el a jubileumi ünnepségen. A Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban egy tematikus fotó- és újságcikk-kiállítás is felidézte a 25 év alatt történt legfontosabb közösségi eseményeket, rendezvényeket.
Az ünnepségen Andrzej Straszewski, a Klub Polonia elnöke tartott prezentációt a lengyel-magyar kapcsolatok fejlődéséről és az elmúlt negyed század történéseiről. Hangsúlyozta, hogy a lengyeleket, a lengyelséget és Székesfehérvárt több mint 1000 éves történelmi kapcsolat köti össze. Az első lengyel önkormányzati választást 1998-ban tartották, azóta is aktívan, elkötelezetten működnek, heti egy alkalommal találkoznak, hogy megbeszéljék az aktuális tennivalókat és történéseket. Közösségük összetartó, aktívan mintegy 30-100 lengyel polgár vesz részt a különféle közösségi eseményeken, ünnepségeken.
Részt vett az eseményen Sebastian Kęciek, a Lengyel Köztársaság budapesti nagykövete, és köszönetét fejezte ki a Székesfehérvári Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat munkájáért. Mint fogalmazott, minden lépésünk a jövőbe vetett hitünket mutatja. Éppen ezért az elmúlt 25 év nem csak azt jelenti, hogy mi történt ezalatt az idő alatt, hanem azt is megmutatja, hogyan építhetjük a jövőt. Bízzunk abban, hogy a lengyel-magyar barátság falába beépített apró téglák erősítik a városok és az önkormányzatok közötti kapcsolatot.
A mai nap és az elmúlt 25 év ékes példája annak, hogy a lengyel-magyar barátságot igazi tartalommal tudjuk megtölteni – fogalmazott köszöntőjében Székesfehérvár polgármestere. Dr. Cser-Palkovics András hangsúlyozta, köszönettel tartozunk a Székesfehérvári Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat elnökeinek, tagjainak a városi, önkormányzati szintű együttműködésekért, hiszen ez a közösség a motorja a jó kapcsolatoknak. Köszöntőjét követően dr. Cser-Palkovics András emléklapot nyújtott át, mellyel elismerését fejezte ki a Székesfehérvári Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat tagjainak a lengyel-magyar közösségi kapcsolatok ápolása érdekébe végzett kimagasló, lelkiismeretes munkájukért.
Kołodziej Hubert, Opole Vajdaság közgyűlésének elnöke szintén köszönetét és elismerését fejezte ki az ünnepségen.
A köszöntők zárásaként Andrzej Straszewski, a Klub Polonia elnöke rangos állami kitüntetésben részesült: a magyar-lengyel régiós kapcsolatok ápolásáért, valamint a lengyelségért végzett munkájáért átvette a Lengyel Köztársaság Érdemrendjének tisztikeresztjét.
Az ünnepség két opolei zeneművész fellépésével zárult.
(ÖKK, fotó: Kiss László)