Alig ért véget az őszi szezon, máris jönnek a különböző értékelések, játékosrangsorok, álomcsapatok a különböző szakmai szervezetektől és sajtóorgánumoktól. A legfrissebb álomtizenegyet az összes hazai NB I-es találkozót közvetítő M4 Sport Tv-csatorna tette közzé. Ebben két Vidi játékos kapott helyet, Katona Mátyás és Kenan Kodro.

Egyikük beválogatása sem meglepő, hiszen ők valóban remek produkcióval rukkoltak elő a félidény során. Kodro végig hozta gólerős formáját, nem volt nagyobb hullámvölgye, amit jelez a 17 találkozón szerzett 11 találata, amivel vezeti az NB I (OTP Bank Liga) góllövőlistáját a 8-8 gólos Varga Barna és Drazsics előtt. Tavasszal vélhetően a már várhatóan egészséges és végig játszó Varga lehet a bosnyák-spanyol center legnagyobb riválisa a gólkirályi címért való versenyfutásban, bár Drazsicsot sem szabad leírni.

A Vidihez a gyakori csábításai ellenére hű Kodro (szinte minden nyáron és télen van komoly kérője, de rendre elutasítja ezeket) Fiola sok kihagyása miatt a csapatkapitányi karszalagot is kiérdemelte, nyilván nem csak a góljai, hanem vezéregyéniséghez méltó hozzáállása okán is.

Katona Mátyás az év elején érkezett Csongvaival „pakkban” Újpestről. Az első időszakban nem nagyon tudott kibontakozni, nem sok minden utalt arra, hogy megérte fizetni érte és Fehérvárra hozni, s ahogy a csapat és az edző ő is nagyon nehezen, de bemelegett és az ősz jelentős részében már megszolgálta a „pénzét” és a bizalmat. Voltak gyengébb produkciói, de jóval több jó. A Kecskemétnek lőtt mesterhármasa válogatott szintű teljesítmény volt, de az összességében szerzett 7 gólja – amivel a 4. helyen áll az NB I góllövőlistáján – sem szorul különösebb magyarázatra.

Katona remek bal lába többször is elsült, már az első meccsen Újpesten, a Puskás elleni felcsúti derbin, az MTK és a Kecskemét elleni hazai derbiken is mutatós átlövéssel mattolta az ellenfél kapusát. Utóbbinak a mesterhármas alkalmával az egész őszi szezon egyik legszebb, legnagyobb gólját ragasztotta a bal felsőbe a 91. percben, de az MTK elleni löket is pazar „pókhálózás” volt.

Az ősz csapata az M4 Sportnál:

Szappanos Péter (Paks) – Gera Dániel (DVTK), Kinyik Ákos (Paks), Ibrahim Cissé (FTC), Szabó János (Paks) – Horváth Krisztofer (Kecskemét), Mohammed Abu Fani (FTC), Katona Mátyás (Fehérvár FC), Marquinhos (FTC) – Kenan Kodro (Fehérvár FC), Varga Barnabás (FTC)