Harminckettedik alkalommal látja vendégül Öreghegy a fehérváriakat a romantikus Bory-vár tövében augusztus 19-én, hétfőn. A borlovagrendek hagyományos felvonulása és a kenyéráldás mellett gyerekprogramok, zenés, táncos szórakoztató műsorok – többek között a Groovehouse, valamint Kovács Áron és DJ Kényelmes fellépése –, továbbá utcabál és fény-lézer show is várja a vendégeket Szent István ünnepének előestéjén a Bory téren. Az Öreghegyi Mulatság újdonságairól és hagyományos programjairól a Bory téren tartott sajtótájékoztatón számolt be Östör Annamária önkormányzati képviselő és Fiáth Beáta, a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ rendezvényszervezője.

Székesfehérvár egyik legrégebbi rendezvénye az Öreghegyi Mulatság: a népszerű, több mint három évtizedes múlttal rendelkező program sokak által várt hagyománnyá lett, az ott élők minden évben együtt ünneplik az új kenyeret, a színpadon zenés, táncos fellépők várják a vendégeket. Östör Annamária önkormányzati képviselő a programot beharangozó sajtótájékoztatón elmondta, hogy nagy szeretettel várják a város lakóit, hogy egy tartalmas délutánt-estét töltsünk el együtt városrészükben. Színvonalas előadásokkal, játszóházzal készülnek a gyerekeknek, a felnőtteket sokszínű, minden korosztályt megszólító, számos zenei műfajt felvonultató színpadi programokkal várják. A képviselő kiemelte, hogy az idei évben a borrendek találkozójának és ünnepi eseményének is az Öreghegyi Mulatság ad otthont. Az utcabálon a Fantom zenekar gondoskodik a jó hangulatról, majd az estet idén is látványos, zenés lézershow zárja.

Fiáth Beáta, a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ rendezvényszervezője részletesen ismertette az augusztus 19-i esemény programját. Ebben az évben is ünnepélyes koszorúzással indul a délután 15.35 órakor Nagy Benedek A szőlőműves című, 2014-ben felavatott szobránál a Fiskális út – Pozsonyi út kereszteződésében, a körforgalomban. A Bory téren már ezt megelőzően, 15 órakor kezdődik a műsor: a Batyu Színház a Beatrix, Mátyás okos felesége című mesét hozza el a gyereknek, akik négytől táncfoglalkozás részesei is lehetnek. A legkisebbeket háromtól hétig játszóházak és kézműves foglalkozások is várják.

OreghegyiMulatsag23 6

Az öreghegyi program elmaradhatatlan része a borlovagrendek 16.30 órakor kezdődő felvonulása, bemutatkozása és a „Fejér Vármegye Bora” díjátadó. Dr. Cser-Palkovics polgármester, Östör Annamária és Horváth Miklós Csaba önkormányzati képviselők köszöntője után a bort és az új kenyeret Tornyai Gábor plébános áldja meg.

A színpadon ezután újra szórakoztató, zenés műsorok következnek: fél hatkor a Groovehouse veszi birtokba a színpadot, majd a Polinéz Táncok Stúdiójának fűszoknyás lányai perdülnek táncra. Fél héttől ifjú énekeseket hallhatnak a jelenlévők: az Országos Musical & Operett Kurzus gálaműsorában jól ismert dallamok hangzanak el. 19.40-kor Kovács Áron és DJ Kényelmes érkezik a Still Crazy című produkcióval, amely két éve, épp az SZKKK egyik rendezvényén született meg és aratott sikert. A hagyományos utcabál kilenckor kezdődik – ezúttal a Fantom zenekar táncoltatja meg a jelenlévőket. Az esemény éjfélkor fény-lézer show-val, majd az Il Silenzio hangjaival ér véget.

Részletes program:

Öreghegyi Mulatság
2024. augusztus 19., hétfő

Fiskális út – Pozsonyi út körforgalom:
15.35 Nagy Benedek A szőlőműves című szobrának koszorúzása

Színpadi programok a Bory téren:
15.00 Beatrix, Mátyás okos felesége – a Batyu Színház előadása
16.00 Táncolj úgy, mint a hercegnők! – tánctanítás és táncfoglalkozás
16.30 A bort és az új kenyeret Tornyai Gábor plébános áldja meg. Dr. Cser-Palkovics polgármester, Östör Annamária és Horváth Miklós Csaba önkormányzati képviselők köszöntője. Borlovagrendek felvonulása, „Fejér Vármegye Bora” díjátadó, a borlovagrend műsora.
17.30 Groovehouse
18.00 Polinéz Táncok Stúdiójának bemutatója
18.30 Országos Musical & Operett Kurzus gálaműsora
19.40 Still Crazy – Kovács Áron & DJ Kényelmes
21.00 Utcabál a Fantom zenekarral
00.00 Fény-lézer show
00.15 Il Silenzio

15.00–19.00 Gyermekprogramok: Piros lábasos nosztalgiajáték, Cicamama játszótere, kézműves foglalkozások (varázspálcák készítése, nyakláncok és kulcstartók készítése zsugorka technikával)