Az előzetes kapcsolódó rendezvények már folynak, ünnepélyes keretek között azonban vasárnap este kezdődnek hivatalosan is a Székesfehérvári Királyi Napok a Nemzetközi Néptáncfesztivál nyitó gálájával a Zichy-színpadon. Ezt megelőzően számos érdekes kikapcsolódási lehetőség várja a fehérváriakat az 1100 év Európában – 20 év az Európai Unióban című rendezvénysorozat és a Fehérvári Mézünnep keretében egyaránt.

Augusztus 11-én, vasárnap 10.00 és 18.00 óra között zajlik az 1100 év Európában – 20 év az Európai Unióban című országos rendezvénysorozat, amelynek nyitó állomása Székesfehérvár. Többek között a Magyar Menyasszony című interakítv tablókiállítással, A katonaláda titka című, hadtörténeti bemutatóval, Gasztrobusszal, Hungarikum játéktérrel, cirkuszi varázslattal, Pilinszkyhez és a kortárs irodalomhoz kapcsolódó rendezvénnyel, valamint Sebő Ferenc Kossuth-díjas, Erkel Ferenc-díjas zeneszerző és Soós Réka Junior Prima-díjas énekes műsorával várják az érdeklődőket.

Kir Napok24 Mezunnep1

Közben egész nap zajlik a Fehérvári Mézünnep az Országzászló téren, ahol Fejér vármegye legkiválóbb méhészei mutatkoznak be nyolc standon. Ugyancsak kitelepül a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Fejér Vármegyei Szervezete, míg a szervező Szent István Mézlovagrend a Szent István Király Múzeummal közösen zümmögő játszóházzal készül a gyerekeknek, akik megismerkedhetnek a méhek életmódjával és a mézkészítés tudományával.

15.15 órától a Magyarországról, Szerbiából és Erdélyből érkező mézlovagrendek felvonulnak a Fő utcán az Alba Plazáig és vissza, útjukon több megállót tartanak, majd 16.00 órakor dr. Cser-Palkovics András polgármester köszönti őket az Országzászló téren. Itt mutatkozik be először Magyarország új mézkirálynője, a hajdúböszörményi Takács Fanni, majd mézlovagavatással zárul az esemény.

Kir Napok24 oriasbabok1

Augusztus 11-én, vasárnap este a Nemzetközi Néptáncfesztivál nyitó gálájával veszi kezdetét ünnepélyes keretek között a 2024. évi Székesfehérvári Királyi Napok programsorozata. A házigazda Alba Regia Táncegyüttes Mexikóból, Spanyolországból, Szlovákiából vár vendégeket, és jön a Tököli Délszláv Táncegyüttes is. A csoportok 18.00 órától felvonulnak a Táncház, Malom utca → Zichy liget → Mátyás király körút → Alba Plaza → Városház tér → Fő utca útvonalon. A Zichy-színpadon 19.00 órakor dr. Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter, valamint dr. Cser-Palkovics András polgármester nyitja meg az országos hírnévnek örvendő Székesfehérvári Királyi Napokat, nemzetünk történelmi fővárosának legkiemelkedőbb ünnepi rendezvénysorozatát. Ezt követően valamennyi résztvevő táncegyüttes bemutatkozik a közönségnek a szabadtéri színpadon. 21.30 órakor hagyományosan Királyi Folkest kezdődik a Táncházban a Puszták Népe Front és a Góbé zenekar koncertjével, majd éjféltől a Tilinkó zenekar húzza a talpalávalót a Fészerben.

A részletes program a https://kiralyinapok.szekesfehervar.hu/ portálon és a  https://www.facebook.com/szekesfehervarikiralyinapok közösségi oldalon olvasható.

Fotó: Mátay Balázs)