Hagyományteremtő szándékkal rendezte meg az első Continest Védelmi Ipari Napokat a Continest Technologies Zrt. Az összecsukható konténereket és egyedi konténeralapú infrastruktúraegységeket gyártó és fejlesztő székesfehérvári cég először meghívására három kontinensről több, mint 15 országból érkeztek védelmi ipari képviselők, gyártók és innovátorok a Continest Defence Industry Day-re.
A kétnapos esemény nyitányán a Financial Times rangsorában Európa leglátványosabban fejlődő vállalatainak TOP 1000-es listáján az abszolút élmezőnyben, a 18. helyen szereplő cég központjában rendezettworkshopon az elmúlt évek leginnovatívabb magyar védelmi ipari fejlesztései, a Magyar Honvédség és a Continest védelmi ipar együttműködésének eredményei, a Continest NATO és nemzetközi humanitárius projektjei mutatkoztak be. Mint azt Kis-Márton Vidor vezérigazgató elmondta, az esemény a partnerhálózat megerősítése és a kapcsolatépítés mellett lehetőséget ad arra, hogy bemutassák a Magyar Honvédség és a magyar védelmi ipar releváns képességeit a cég nemzetközi partnerei számára.
Az eseményen Székesfehérvár polgármestere, dr. Cser-Palkovics András köszöntötte a nemzetközi szakmai közönséget.
– Székesfehérvár a magyar ipar egyik legfontosabb központja. A világ számos tájáról érkező cég működik itt, de nagyon fontos, hogy vannak olyan magyar vállalatok, amelyek idehozzák a világot. Ilyen a Continest Technologies Zrt. is, amely nagyon fontos partnere a városnak is. Folyamatos bővülésével munkahelyeket teremt, számunkra fontos, hogy iparűzési adót fizet, emellett innovációval, kutatással foglalkozik és a város mindennapjaiban is tevékenyen részt vesz. A konténerek láthatók fesztiválokon, kulturális programokon, de szorosan együttműködünk a kultúra, sport és környezetvédelem területén is. Ez a workshop jó lehetőséget teremt a már meglévő kapcsolatok erősítésére, újak kötésére. Ezek az együttműködések is egy kicsit biztonságosabbá teszik a világot. – emelte ki a polgármester.
Az eseményen több NATO-ország katonai attaséja mellett jelen volt Vargha Tamás, Székesfehérvár országgyűlési képviselője, a Honvédelmi Minisztérium államtitkára, miniszterhelyettes is, aki a sajtónak nyilatkozva elmondta, hogy a Continest azon túl, hogy székesfehérvári cég, fontos partnere a Magyar Honvédségnek.
„Kiemelt szerepet játszik a cég a védelmi iparban. Ez nem egy fegyverrendszer, de nagyon fontos részeit, elemeit biztosítják a Magyar Honvédségnek, van, ahol szinte konténervárost építettek, vagy éppen lőteret, de a katasztrófavédelemben is jelentős szerepük van, több tendert nyertek külföldön, bízunk benne, hogy itthon szintén részesei lehetnek a katasztrófavédelemnek. Büszkeség számunkra fehérváriként és magyarként is, hogy a Continest ilyen gyorsan, rövid idő alatt fontos szerepet tud játszani nem csak a védelmi iparban, hanem általánosan a magyar gazdaságban”
A Continest fejlesztései mellett a szervezők lehetőséget biztosítottak több magyar innovátornak – családi cégektől a legnagyobb gyártókig, hogy a nemzetközi szakmai közönség előtt bemutathassák legújabb fejlesztéseiket. A szentendrei LoxoLock gyors hozzáférésű fegyvertároló eszközeit és fegyverazonosító rendszereit hozta el a székesfehérvári eseményre. A gödöllői székhelyű Sero International Kft. a brit és az amerikai piacon már ismert speciális high-tech GM6 fegyverét mutatta be.
A Continest régi partnerei közül a SME Spechmech Hungary Kft. képviseletében a dél-afrikai Eddie Weideman prezentálta speciális, konténerekhez gyártott mobil légkezelőrendszerét. A rendezvényen bemutatkozott a kompozit repülőgépeiről ismert baranyai székhelyű Magnus Aircraft Zrt., a polgári és légvédelmi rendszereket fejlesztő BPNE dróntechnológia gyártója, a Blue Planet New Energy Zrt., a fenntartható víztisztítási technológiákat gyártó Pureco és szimulátorrendszereivel a szegedi Wysio.
(Fotó: Mátay Balázs)